"Egy napon, váratlanul, találkoztam az Egészen Kicsi Kis Létezővel.
Erről írok ebben a könyvben. Erről a találkozásról.
„Szóval, néztem a hajót, meg a vizet. Aztán egyszerre csak ott állt mellettem. Az angyal. Kicsi volt, olyan, mint egy négyéves kislány. (...)
December volt, hideg.
– Nézem a sárkányokat – mondja.
– A sárkányokat? – kérdezem.
– Igen, a sárkányokat. Ott vannak a hajó alatt, látom őket. Megisszák a vizet, ezért lesz kicsi a víz itt, a két kapu között. Amikor meg azt akarják, hogy megint sok legyen a víz, akkor kiköpik, amit korábban megittak.
A négyévesforma kislány egyedül volt, nem láttam a közelben senki felnőttet. Azért is neveztem magamban angyalnak, mert olyan volt, mint aki a semmiből jött (...).
– Honnan tudod ezeket? Honnan tudod, hogy a vízben sárkányok vannak, és ha vannak is, hogy mit is csinálnak ezek a sárkányok? – kérdeztem.
– Ó, már régóta ismerem őket. A sárkányokat. Mind a barátaim. Van olyan, hogy velük úszkálok a hajók körül. Olyankor ők is feljönnek a víz felszínére, nagyokat csapdosnak az uszonyukkal. Örülnek, hogy velük vagyok. Most nem úszkálok velük, mert hideg van. De nyáron! Nyáron sokat szoktunk lubickolni. Persze, amikor erre járok (...).
Lehet, hogy csak álmodtam ezt a találkozást.
Néha már-már azt gondolom, nem is láttam az angyalt soha, soha életemben, és nem beszélgettem vele ott,
a Deûle partján, a zsilipelő hajókat figyelve.""