A műfordításról általában annyit, hogy a csodálatos átéléssel, tisztasággal és fegyelemmel gördülő sorok olvastán az ember el sem tudja képzelni, hogy az eredeti szöveg nem a fordító eredeti magyar szövege.

Ad Bozont délelőttje
Én, akinek 40 éve minimum 3 kutyám volt – közel se tudnám így eltalálni a kutya lelket. Fitzgerald azonban, ha akar – képes kutyává változni. A tragédia itt is megjelenik, bár itt kutya-halálról van szó, melyet a játszópajtás éppen csak megérez, bár felfogni nem tud.

Ad A Zene Hatalma
Nem ez az egyetlen novella, ahol Fitzgerald képes belülről ábrázolni az orvos-nővér szerelem gyakori kifutását, ahol az orvos kilép a fiatal gyakorló évek során szinte törvényszerűen fogant szerelemből. Az orvos-nővér szerelem utánozhatatlan varázsa nem is elsősorban a nővér státus-keresése, hanem a fiatalon együtt végzett közös gyógyítás, nemritkán életmentés. Ez teszi fényessé a nappalokat, még inkább éjszakákat, hiszen a betegség nem veszi figyelembe sem a napszakokat, sem a hét-végeket és ünnepeket. Aztán jönnek a státuskérdések, az újabb, sokszor hasonlóan akut kapcsolatok, amikor többnyire az orvos az, aki szakít, vagy egyszerűen továbblép.
A sláger-számokra történő tánc az elhagyott szerelmessel ellenállhatatlanul felidézi a régi érzést, miközben még világosabbá válik, hogy nem lehet újrakezdeni.

Ad Hangyák Princetonban
Vitriolos gúnnyal megírt fajgyűlölet-ellenes mestermű. Lényegét éppen az adja, hogy nem lehet megtudni – melyik oldalon áll a szerző. Mint minden novellán – itt is átsüt a mesteri műfordítás.