A Fitzgerald összes elbeszéléseinek IX. kötetében kapott helyett az 1937-ben írt Egy teljes élet (A Full Life) című történetecske. A kritika nem is foglalkozott vele érdemben. Úgy látszik, annyira sem tartotta jónak, hogy említést tegyen róla. Pedig van benne valami, ami megfogja az embert, az olvasót, és elgondolkodtatja. Az a gyanúm, hogy valami olyasmit akart vele elmondani a szerző, hogy minden nő lelkivilága, az ami benne van, kiismerhetetlen. Egy bomba, mely bármikor robbanhat, és úgy tönkreteszi, akárcsak őt Zelda. Ám lehet, hogy ezt csak én gondolom.
Fitzgerald, miközben anyagi gondokkal küszködik, ír egy elbeszélést a fociról. Bizonyos szempontból olyan afféle múltba révedés ez a sztori – emlékezés a jobb és boldogabb időkre, ahogy a pénztelen szerző a Nagy Füstös Hegység egyik szállodájában ülve megteremti magának a szőke, kék szemű Kiit,, akivel együtt nézik a futballmeccseket a Yale arénájában. Az elitegyetemek fényűző kulisszái mögött játszódó elbeszélés azonban tele van csalással, hazugsággal, szexszel, és egyéb mocskos részletekkel. Jó példa ez arra, ahogyan Fitzgerald megpróbálta „ugyanazt a terméket megbízhatóan szállítani" – vagyis olyan történeteket írni, mint amilyeneket vártak tőle –, viszont úgy, hogy közben távolról sem makulátlan, hanem egyenesen romlott erkölcsű karakterekkel dolgozik.