Horváthné Kulcsár Katalinnal találkoztam:
Az élet szép, és bármennyire nehéz, érdemes élni. Egy mondatban összefoglalva, ez sugárzik ki Judittal folytatott tartalmas beszélgetésünkből. Igény van az elgondolkoztató írásokra. Ez a beszélgetés elröpített az ismeretlenbe, egy harmonikusan leélt családi élet első és végső szakaszába. Nagyon figyeltem riportalanyomra. Talán mást is szerettem volna kérdezni tőle, a szakmájukról, a férjével való kapcsolatára koncentrálva. Közben kiderült, hogy személyiségének támogató, a jóra nyitott, kötelességtudó, szeretetre méltó vonása, sokkal mélyebb érdekesebb témákat kínál, mint mindkettőjük példásan végzett szakmája.
Az igazi család, az anyaság, a szeretett orvos férj háttér segítése, közben folyamatos tanulás, volt a legnagyobb vágya, célja és a legnagyobb érzése. Ez sikerült!
Arról is beszélgettünk, milyen emlék terheli a legjobban szüleivel való kapcsolatát? Élettörténete nem egy dimenzióban, egy síkban zajlik. Így az elsődleges vegetatív és érzelmi vonások bonyolultabb kapcsolatban vannak.. A múlt lendületes ábrázolásával ezt látni fogjuk. Haladva az elbeszélésben megszületnek a jellemek. Elsősorban az interjúalanyomé, Judité. „Memento mori!" – „Emlékezz a halálra!" - ez a dráma is végig kíséri a történetet. Édesanyja fájdalmas, korai halálával, majd szeretett férjének elvesztésével.