Életem története egy állandó harcnak a története. Ez a harc az ellenállhatatlan íráskényszer és azoknak a körülményeknek az összejátszása között dúlt, melyek megpróbáltak megakadályozni az írásban. Körülbelül tizenkét éves koromban St. Paulban, az iskolában minden órán firkáltam valamit az első éves latin– és földrajzkönyvem hátlapjára, a dolgozataim, valamint a nyelvtani és a matematikai feladványok szélére.
Két évvel később a családi tanács úgy döntött, hogy csak úgy lehet engem a tanulásra rávenni, ha bentlakásos iskolába küldenek. Hiba volt. Elhatároztam, hogy futballozni, dohányozni fogok, egyetemista leszek, azaz azt csinálom majd, aminek semmi köze a valós élethez, mikor tudvalevő, hogy a valós élet a leírás és a párbeszéd megfelelő keveréke az elbeszélésekben.
Az iskolában viszont más célt tűztem magam elé. Láttam egy zenés vígjátékot, A kvéker lány volt a címe, és attól a naptól kezdve az asztalomon Gilbert és Sullivan librettóinak garmadái tornyosultak, és több tucat jegyzet is ott hevert a zenés vígjátékok tucatjainak vázlatait tartalmazó füzeteimmel. Utolsó iskolaévem vége felé véletlenül megláttam egy új zenés vígjáték librettóját a zongora tetején. A musicalnek Őfelsége, a Szultán volt a címe, és a címlap azt is közölte, hogy a Princetoni Egyetem Triangle Clubja vitte színpadra. Ez nekem elég is volt. Attól kezdve az egyetemmel kapcsolatos kérdés el lett intézve. Princetonba megyek.