Egyes írók életéről hozzáértő kutatók, tudósok, professzorok általában részletesen írnak, beszélnek, így aztán jól tudjuk (persze, ha akarjuk), hogy ez és az mikor és hol élt, mikor mit és hol írt, stb. Sokkal érdekesebbek azonban azok az írók, akik saját maguk dokumentálták életüket napló-bejegyzésekkel, jegyzetekkel, kommentárokkal és levelekkel, vagy akár egész életművükkel. Mintha csak előrelátóan készültek volna arra, hogy az utókor számon tartsa őket. Egy ilyen íróval van dolgunk Francis Scott Fitzgerald személyében is.
Francis Scott 1908-ban lett az előkelőnek számító St. Paul Akadémia (ami egyébként csak középiskola) tanulója (részletes életrajzát az olvasó megismerheti akár a Wikipédia https://hu.wikipedia.org/wiki/F._Scott_Fitzgerald oldalán vagy másutt). Már akkoriban is érdekelte az írás és gyerekkori naplójában (Thoughtbook a neve) van egy bejegyzés, mely szerint már 1907-ben írt esszét és elbeszélést (11 évesen). Az iskolában több tanár még bátorította is, hogy fejlessze íráskészségét. 1909-ben három elbeszélésről is történik említés, de ezek közül csak egy maradt fenn, és ezt az egyet érte az a kitüntető megtiszteltetés, hogy Fitzgerald első olyan szépirodalmi műve legyen, mellyel a nagyérdemű teljes egészében megismerkedhet.