Schumann csodálatos zenéje hangosan, fokozatosan erősödve, majd dübörögve tört utat a keskeny udvaron és ment neki a falnak. Alabama az Olimpia Kabarészínház színfalai mögött a kétes tisztaságú művészbejárón lépegetett. A szürke félhomályban RAQUEL MELLER nevét lehetett kivenni az egyik ajtóra felírva, melyen egy szépen festett arany csillag is volt; egy akrobatacsoport kellékein kellett áttornázni magát az embernek az egyik lépcsőfordulónál. Már hétszer is fordult a régi lépcsőkön, melyeket a táncosok több nemzedékének bizonytalankodó lába koptatott rojtossá és szilánkossá, és kinyitotta a stúdió ajtaját. A falak hortenzia–kékre voltak festve, a fényesre súrolt padló úgy lógott le a magas tetővilágításról, mint egy kosárra való léggömb az égre felakasztva. Erő és elszántság, izgalom és fegyelem, valamint nyomasztó komolyság uralta a hatalmas termet, mely olyan volt, mint egy pajta. Egy formásan izmos fiatal lány ennek az egésznek a közepén összpontosítva melegített. Felvett az egyik hosszú szép lábán egy testhelyzetet, miközben a másik lába kilencven fokra emelkedett hátrafelé; az álló lábnak megfelelő kart előre, a másik kart hátra nyújtotta. Olyan szép volt ez a póz, hogy a lány repülni látszott. Amikor meglátta Alabamát, félszegen feléje indult.