A magyar olvasó leginkább Fitzgerald két főművét, A nagy Gatsbyt és Az éj szelíd trónjánt ismeri. Igaz, a többi írásáról eddig általában úgy nyilatkozott a honi (és a külföldi kritika egy része is sokáig), hogy messze elmarad e kettőtől. Sőt mindaz, amit e két (vagy inkább csak egy: A nagy Gatsby) nagyszerű regényen kívül írt – mondták, állítgatták, bizonygatták –, gyenge, alig van irodalmi vagy egyéb értéke. És szerzőjük csak azért írta, hogy legyen pénze, minél több pénze, hogy aztán két kézzel szórhassa „őrült" feleségével, Zeldával közösen Amerika és Európa luxusszállóiban és tengerpartjain, és hogy legyen miből főúri életformát folytatni. Lehet, hogy ebben van némi, vagy talán sok igazság is. Nem a mi dolgunk egy zseni életmódjáról, arról a korról, melyben élt, és amelyet általában Fitzgerald szóhasználatát követve dzsesszkorszakként definiálunk, ítéletet mondani. Megtették azt nélkülünk is a kiadók, a jó és rossz barátok, az életrajzírók, a kritikusok és sokan mások. Vagy ha úgy tetszik, az Élet, a Sors, és persze maga Fitzgerald is.