A hang nem a hegyek felől érkezett, nem hó- vagy kőlavina hangja hallatszott, hanem a világmindenség dübörgött, mintha a Föld végromlására szövetkezett istenek átokszava hallatszana. Ugyanekkor egy iszonyú erő megragadta a Kaukázust, megemelte és megrázta, mintha csak egy gyerek rázogatná a kezében tartott homokkal teli fatányért. A mozgásnak nem volt határozott iránya, egyszerűen apokaliptikus rángatózásba kezdett a föld...

A halál ösvényére taszított világ dübörögve tiltakozott az eltöröltetés ellen, folyóból kikecmergő kutyaként rázta meg magát, de bundájából nem vizet csapott, hanem elpattanó köteleket, recsegve dőlő totemoszlopokat, két lábra ágaskodó, fájdalmasan nyerítő lovakat, emberi sikolyokat és jajszót... A sátor oldala beszakadt. Az istenfába kapaszkodó Farkas egy haldokló Székesfalva látványával szembesült: mintha Égiúr a legmagasabb egekig szaltóztatná a világot, hogy onnan bucskáztatva bocsássa vissza a földre; istenének roppant hatalmát a maga kárán tanulta a büszke ember, és a remegő Föld fogantatásának pillanatától megbabonázott Farkas ebben a szent pillanatban értette meg, hogy ő és sorstársainak élete csupán egy szalmaszál sorsa a viharban...

Égiúr tengerré tette a földet és felkorbácsolta a hullámait. Jurták, emberek és állatok tűntek el ebben a földzáporos áradásban. A földtenger megnyílt, meghasadt, magába nyelte áldozatait, de tehetetlen módon ismét magasra emelve szörnyűséges hullámtaraját, újabb életeket rabolt, és szüntelen bömbölést hallatva követelte további jussát...

Fonyódi Tibor Horka című regénye a Torda-trilógia háttérvilágát képező Horka-sorozat legújabb kötete. A szerző a vadregényes Kaukázusba kalauzolja olvasóit, a történet a Kr. u. VI. század elején játszódik, alig két emberöltővel Atilla nagykirály és a Hun Birodalom bukása után.