Kik ezek a rokonok?, ki ez a kedves alispán, ez a finom polgármester, ez a jóságos takarékigazgató, és a többiek? Az uralkodni tudók társasága, mondja Móricz, azoké, akik Árpád óta osztozkodnak itt a hatalmon, akik fölényes biztonsággal, s jókedvű furfanggal védekeznek a kinn rekedt szegények, s a betolakodó új rokonok ellen, s akiknek zárt uralma mintha minden társadalom zártságát és uralmát jelképezné, a kizártakkal, a magányosokkal a rokontalanokkal szemben. Kopjáss aki szép tiszta szándékokkal indul útnak, hogy aztán mint oly sokan már a hatalom küszöbén megrészegedjen, s fontolgassa, ő szívjon-e vagy az ő vérét hagyja-e szívni. – Előbb utóbb bizonnyal hozzáidomult volna a többiekhez. Csakhogy a régi, a vérrokonság amelyet magával cipel az újhoz, idejekorán ráakaszkodik, és visszarántja – s mint egy szabályos tragédiában nem bűne csak gyöngesége buktatja el ..." (Gyergyai Albert)