A harmadik világháború idején a katonáknak olyan kiképzéssel kell szembenézniük, amely még legmerészebb rémálmaikban sem fordult elő - s ezt legfőképp a Biotrinnek, annak szernek köszönhetik, amely jóformán halhatatlanná teszi őket. Ebben a korban új hősök születnek és buknak el, miközben a háború egyre elkeseredettebbé válik körülöttük.
– A nevem Roberts hadnagy. Amíg maguk itt vannak, a megszólításom is pontosan ez, bár a bátrabbak nevezhetnek egyszerűen „hadnagynak", vagy „uramnak". Én leszek a kiképzőjük, és három hónapjuk van rá, hogy megtanulják, hogyan kell katonaként viselkedni. Ez alatt a három hónap alatt maguk minden nap iszonyúan fáradtak lesznek, üvölteni fognak a kétségbeeséstől és a fájdalomtól. Jó, ha előre tudják, hogy nem tűröm a nyafogást – mérte végig őket a hadnagy, és a tekintete elidőzött a lányokon. – Akik nem bírják, azok elmehetnek. Ez a kiképzés nem kötelező. Miután megkongatták azt a harangot – intett az udvar legtávolabbi sarka felé –, összecsomagolnak, hazaindulnak, és két nap múlva elindulnak egy sokkal könnyebb kiképzésen, az osztályukkal együtt. Azok viszont, akik kibírnak minden kínt, és megfelelően vesznek minden akadályt, három hónappal később ezen a helyen fognak állni – intett a szemben állók sorára. Leona csak most vette őket jobban szemügyre, egész eddig a hadnagyon függött a tekintete, és azt próbálta eldönteni, vajon mennyire is ellenszenves neki a férfi. A szemben álló, mindössze két sorban huszonnégy fiatal sorakozott, köztük egyetlen lány. Leona meghökkenve tapasztalta, hogy alig idősebbek nála. A büszke katonák tiszteket meghazudtoló vigyázzállást mutattak be, és mikor Roberts hadnagy „pihenj!"-t kiáltott, egyszerre mozdultak pihenő állásba.