Lilian nyugodtan ballagott a keskeny ösvényen. Feje fölött az élénkzöld lombkorona nem zárult össze teljesen, és ha felemelte a tekintetét, néhány gyenge, koraesti fénysugár egyenesen a szemébe világitott. Elgondolkodva nézte a fény játékát a leveleken, amint azok minden egyes lépés után más-más szögben csillogtak. Beszivta az erdő levegőjét, és ez a növények felerősödött, esti illatával együtt kissé elkábitotta. Amúgy is tele volt még a feje mindenféle gyógynövény és fű sokféle aromájával, és – gondolta –biztosan volt közöttük erősen bóditó hatású is. Megállt egy percre, hogy néhány mély lélegzetet vegyen. Karjait felemelte, és mindkét tenyerét az ég felé forditotta, ahogyan tanulta. Ezzel a mozdulattal kitárta tenyerét az istenek világra szórt ereje felé.