1615-ben, egy évtizeddel az első rész elsöprő sikere után jelent meg a Don Quijote II. rész, amely tovább folytatja az irodalom leghíresebb „ál-lovagjának" kalandjait. Idősebb, de eltökéltségéből mit sem veszítve Don Quijote ismét útra kel hűséges fegyverhordozójával, Sancho Panzával - ezúttal azonban már tudatában van annak, hogy korábbi tetteit megírták és kiadták. Vándorlása során sokszínű társasággal találkoznak: nemesekkel, tréfamesterekkel és utazókkal, akik közül sokan olvasták kalandjaikat, s ki-ki próbára tenni vagy kihasználni igyekszik őket.

Cervantes még tovább gazdagítja a regény humorral és elmélkedéssel teli szövetét: részletes tréfák, félreértett személyazonosságok és filozófiai viták szövik át a történetet az igazságról, a fikcióról és a becsületről. Az elvarázsolt csónaktól a hercegi palotáig, Sancho valószínűtlen „kormányzóságától" egy szigeten egészen Don Quijote végső hazatéréséig a második rész egyszerre harsány komédia és megható búcsú. Tudatosabb, rétegzettebb és keserédesebb, mint elődje, s a kora újkori irodalom mesterműveként méltó befejezése az egyik legnagyobb történetnek, amelyet valaha elmeséltek.