Nap mint nap érzékszerveinkkel érzékeljük a világot. Látjuk a tárgyakat, halljuk a hangokat, megérintjük a felületeket. Mindez olyan közvetlen és "konkrétnak" tűnik! De vajon tényleg ez a valóság? Vagy csupán egy több szintből álló, látható és láthatatlan világegyetem egy kis szeletét járjuk be? A modern és ősi tudás, a fizikai és a metafizikai, arra hív minket, hogy elgondolkodjunk ezen az örök kérdésen.

Mindennapi tapasztalataink gyakran korlátozzák megértésünket. Hozzászoktunk, hogy a világot csak azon keresztül ismerjük meg, amit látunk, megérintünk vagy megmérünk. E "normális" érzékelés felszíne alatt azonban sok más valóság is létezik. Az érzékszerveinket elkerülő fizikai valóságok mellett metafizikai dimenziók is léteznek, amelyek tele vannak jelentéssel és misztikummal. Gondoljunk csak a makrokozmoszra és a mikrokozmoszra: két véglet, amelyben mindennapi életünk szinte felfoghatatlan nagyságrendekben oldódik fel.

A fizikai világban a világegyetem a valóság többrétegű szintjein tárul fel. A kozmikus szinten csak bepillantást nyerhetünk a végtelenbe. Az általunk "látható" rész az egész ismert világegyetemnek csupán 5%-át teszi ki. Makroszkopikus szinten, amit érzékelünk, a valóságunk konkrétnak tűnik. Azonban még egy egyszerű tárgy, például egy szék is egészen más igazságot rejt. Szubatomi szinten olyan részecskék univerzumával állunk szemben, amelyek ellentmondásos fizikai törvényeket követnek. A kvantum összefonódási kísérletek megmutatják, hogy szubatomi szinten két részecske nagy távolságokon keresztül azonnal összekapcsolható, mintha nem vennék figyelembe a tér és az idő fogalmát. Albert Einstein és Niels Bohr voltak az elsők, akik megingatták a valóságról alkotott elképzelésünk alapjait, amikor megpróbáltak választ adni a híres kérdésre: "Létezik-e a Hold, amikor senki sem figyel?".

A fizikai szintek mellett a metafizikai szintek rejtélye is kiterjed. A metafizika azt vizsgálja, ami nem közvetlenül érzékelhető, a lét lényegét kérdőjelezi meg. Az ókori görögök, Platónhoz hasonlóan, az "ideák" tökéletes és megváltoztathatatlan világát képzelték el, amelynek az anyagi világ csak gyenge mása. Mindannyian emlékszünk a barlang allegóriájára: a láncra vert emberek csak árnyékokat pillantottak meg a falakon, soha nem látták az igazi Nap közvetlen fényét.

A keleti filozófiákban is találunk hasonló fogalmakat. Az indiai hagyomány "Māyā fátyla" a jelenséges világot illúzióként írja le, amely elfedi a valóság valódi lényegét. A vallások, a miszticizmus és a spiritualitás viszont úgy értelmezik ezt a láthatatlan dimenziót, mint egy olyan helyet, ahol a lélek vagy az "én" összekapcsolódik a transzcendenssel.

De hogyan tudjuk megkülönböztetni a fizikai és a metafizikai dolgokat? Ez a kérdés elvezet bennünket a filozófia történetének egyik legmélyebb kérdéséhez: mi a valóság?

Az ókori görög gondolkodók, mint például Arisztotelész, megpróbálták a világot szubsztanciára és véletlenre osztani. A szubsztancia az, ami önmagában létezik, a véletlen pedig az, ami valami mással kapcsolatban létezik. Vizsgálataik évezredes spekulációk alapjait fektették le.

Ma a tudósok, akárcsak a filozófusok, továbbra is megkérdőjelezik önmagukat. A modern fizika például ötvözte a klasszikus ontológiát a kognitív relativizmussal. Werner Heisenberg, a bizonytalansági elv atyja szerint a megfigyelés maga módosítja a megfigyelt tárgyat. Más szóval, a valóságot soha nem ismerhetjük meg "tisztán". Amit észlelünk, az mindig a kognitív folyamatban való részvételünk visszatükröződése.

Korlátozottak vagyunk tehát a testünk, az érzékeink, a nyelvünk által. Mégis, a vágy, hogy megtudjuk, mi a valóság, minden nehézségen túl a tudás területére vezet bennünket...