A 20. századi fizika és filozófia panorámájában David Bohm olyan vezető személyiségként tűnik fel, aki képes átlépni a tudomány és a spiritualitás közötti határokat. Az implicit renddel és a holográfiával kapcsolatos gondolatai nemcsak a kvantumfizikára voltak hatással, hanem új utakat nyitottak a kortárs filozófiai gondolkodás számára is.

Bohm 1917-ben született a pennsylvaniai Wilkes-Barre-ban, zsidó származású családban. Egy olyan korban nőtt fel, amelyet globális konfliktusok és politikai zűrzavar jellemzett - gondoljunk csak a nagy gazdasági világválságra és a második világháborúra -, a fiatal Bohmban csillapíthatatlan kíváncsiság alakult ki a körülötte lévő világ iránt. A Berkeley Egyetemen Robert Oppenheimer mellett doktorált.

A kvantumfizikát az 1930-as és 1940-es években jellemző tudományos forradalom során olyan elméletek virágzása következett be, amelyek megkérdőjelezték az emberi intuíciót. Míg azonban sok fizikus a bonyolult matematikai struktúráknak szentelte magát, Bohm egy egyszerű, de mélyreható gondolatra összpontosított: az "implicit rend" gondolatára. Az "explicit renddel" szemben, amely a nyilvánvaló, megfigyelhető valóságot jelenti, az implicit rend a valóság egy mélyebb szintjére utal, egyfajta mögöttes rendre, amely összeköt mindent, ami létezik.

Ez az elképzelés hasonló a filozófiai és spirituális hagyományokban fellelhető ősi koncepciókhoz, mint például a taoizmus Tao-ja vagy a hinduizmus Advaita Vedanta-ja, amelyek egyfajta alapvető egységet sugallnak minden dolog között. Bohm amellett érvelt, hogy a valóságról alkotott képünk korlátozott, és hogy a tudománynak a rejtett dimenziók feltárására kellene törekednie, hogy a világegyetem teljesebb megértéséhez jusson.

Bohm nem csupán tudományos elméleteket dolgozott ki; a nyílt és őszinte párbeszéd iránti vágya arra késztette, hogy olyan személyiségekkel dolgozzon együtt, mint a filozófus Jiddu Krishnamurti, akivel hosszú és gyümölcsöző szellemi eszmecserét folytatott.

Bohm egyik legemlékezetesebb mondata marad:

"A világról alkotott képünket megzavarja a dolgok közötti, valamint a köztünk és a megfigyelt dolgok közötti széttöredezettség".

Ez a kijelentés tökéletesen összefoglalja azt a meggyőződését, hogy a valóság valódi megértéséhez integratív és holisztikus megközelítésre van szükség.

Bár Bohm mélyen gyökerezett a tudományban, látásmódja messze túlmutatott a laboratórium határain. Egyik leghíresebb művében, "A teljesség és az implikált rend" című, először 1980-ban publikált munkájában Bohm az implikált renddel és a valóság természetével kapcsolatos elképzeléseit fejtette ki. A könyvben így ír:

"A hologram egy példa arra, hogy minden egyes rész tartalmazza az egészet. Minden információ minden részbe bele van foglalva, és a részek függnek egymástól".

David Bohm élete és munkássága nemcsak a fizika törvényei, hanem a tudomány, a filozófia és a spiritualitás közötti mélyebb kapcsolatok felfedezésére is meghív minket.

Emberi útjának "epigráfiai" meghatározásai így foglalhatók össze:

Határokon túli gondolkodó: Bohm a tudomány elfogadott határain túlmutató dolgokat kutatott, és a filozófia és a metafizika területére hatolt.

A teljesség fizikusa: A világegyetem holisztikus szemléletében hitt, amelyben minden mindennel összefügg, ahogyan azt az implicit rend elméletében kifejezte.

A tudomány lázadója: A kor uralkodó gondolkodásmódjával gyakran ellentétes elképzelései független és innovatív szellemet tükröztek.

Az alapvető egység keresője: Bohm célja a jelenségvilág alapjául szolgáló rejtett egység felfedezése volt.

A párbeszéd és az új humanizmus úttörője: Bohm nem csupán tudós volt, hanem a "bohmi...