Az emberi tudás területén a tudomány és a filozófia közötti határok egyre inkább átjárhatóvá válnak, és váratlan párbeszédek alakulnak ki a látszólag távoli világok között. Ebben a könyvben a keleti filozófiák - különös tekintettel a buddhizmusra - és a kvantumfizika modern felfedezései közötti lenyűgöző metszéspontot kívánjuk feltárni. A cél egyértelmű: felvázolni, hogy az olyan hagyományok, mint a buddhizmus évezredes meglátásai hogyan vethetnek új fényt a kvantumelméletekre, mélyreható kérdéseket vetve fel a valóság, az érzékelés és magának a létezésnek a természetéről.

Ez a könyv a buddhizmusra, hinduizmusra és taoizmusra összpontosító trilógia első darabja. A tárgyalt témák rávilágítanak az e gondolatrendszerek és a kvantumfizika alapelvei közötti hasonlóságokra. A hasonlóságok megdöbbentőek.

A buddhizmusban a mulandóság fogalma központi szerepet játszik. Minden, ami létezik, folyamatosan változik, semmi sem statikus. Hasonlóképpen, a kvantumfizika azt tanítja, hogy a szubatomi szinten a részecskék nem meghatározott, hanem valószínűségi állapotokban léteznek. A híres hullám-részecske kettősség például azt sugallja, hogy a részecskék hullámként is viselkedhetnek, ami megkérdőjelezi a fizikai anyagról alkotott hagyományos felfogásunkat.

A kölcsönös függőség elve azt hangsúlyozza, hogy az egyes jelenségek hogyan kapcsolódnak az összes többihez. A kvantumfizikában a kvantum összefonódás jelensége szemlélteti a részecskék közötti kapcsolatok ilyen hálózatát. Amikor két részecske összefonódik, az egyik részecske állapotának megváltozása azonnal hatással van a másikra, még nagy távolságból is, ami olyan kapcsolatot jelent, amely túllép a tér-idő korlátokon.

Egy fontos rész az ego illúziójának (Anatta) van szentelve: A buddhizmus azt tanítja, hogy a különálló én érzése illúzió. A kvantumfizikában a valóságról alkotott felfogásunk ugyanilyen illúzió. Számos tudományos felfedezés azt mutatja, hogy megfigyelésünk megváltoztatja a megfigyelt valóságot. A híres kettős rés-tapasztalat például megmutatja, hogy a kvantumrészecskék puszta megfigyelése hogyan változtatja meg a viselkedésüket.

Ami a meditációt és az odafigyelést illeti, a buddhista meditációs gyakorlatok köztudottan elősegítik a valóság szemlélődő szemléletét, lehetővé téve a gyakorlók számára, hogy olyan utakat kövessenek, amelyek túlmutatnak a dolgok látszatán. Kortárs tudósok, mint például David Bohm fizikus, felvetették, hogy amit mi "valóságnak" látunk, az talán csak egy mélyebb rend felszínes képe, hasonlóan a meditáció által elért tudatállapotokhoz.

E rokonsági vonások illusztrálására hasznos megemlíteni a fizikus Niels Bohr és a buddhista filozófus Daisetsu Teitarō Suzuki közötti párbeszédet. Bohr, akit a kvantumfizika egyik atyjának tartanak, meglepő visszhangra talált a keleti koncepciókban. Egyik híres idézetében azt mondta:

"A fizika nem a valóság leírása, hanem a gondolkodásunk konstrukciója."

Ez emlékeztet arra a buddhista nézetre, amely szerint az érzékelés az elménk tükörképe.

Egy másik jelentős tanúságtétel Fritjof Capra fizikustól származik, akinek "A fizika taója" című könyve a modern fizika és a keleti filozófiák, köztük a buddhizmus és a taoizmus közötti hasonlóságokat vizsgálja. Capra azt sugallja, hogy a kvantumvalóság az anyagot nem szilárd tárgyak gyűjteményeként, hanem energiák mezőjeként értelmezi, ami tökéletes összhangban van a buddhizmus mulandóságról szóló gondolatával.

Ebben az első kötetben a buddhizmus és a kvantumfizika közötti mély és átalakító kapcsolat körvonalait rajzoltuk meg. Ezeknek a kapcsolatoknak a feltárása nemcsak a tudomány megértését gazdagítja, hanem mélyebb elmélkedésre is meghív a valóság...