1. Magasztallak Atyám, meny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek (Mt,11,25). S kegyesen leereszkedvén hozzám, felfedted nekem is, aki Egyházadnak legjelentéktelenebb és leghaszontalanabb szolgája, annak érdekében, hogy még csodálatra méltóbb légy Te, mivel Te vagy ennek a történetnek is mindenható Szerzője, mert szolgád, az e feladat végre hajtásával megbízott eszköz, megvetendően gyarló és gyenge.
2. Miután legyőztem a fentebb már említett vonakodást és rendszertelen félelmeimet, melyek mind megannyi félénk habozást eredményeztek, a leghatalmasabb Úr, hogy megmenekedjék a hajótöréstől a csodák ama tengerében, attól a perctől kezdve megengedte, hogy magasztos, erős, édes, határtalanul finom és szelíd erkölcsi tisztaságot érezzek. Egy különleges látomás megvilágosította elmémet, lecsillapította lázadozó akaratomat, megnyugtatta, irányította, kormányozta belső és külső érzelmeim egész skáláját, s ezzel egész lényemet alárendelte a Mindenható akaratának és kényének, mely azt követelte, hogy végezzem el ezt a feladatot az Ő nagyobb dicsőségére. Így felkészülve, meghallottam a Mindenható hangját, mely szólított és felemelt magához, megáldotta lakóhelyem, és megerősítette szívem az oroszlánok ellen, akik éhesen bőgtek körülöttem, hogy elragadják lelkem e hatalmas lelki áldás öröme elől, mely ennek a szent Tabernákulumnak és Isten Városának határtalan misztériumaiban találhatók. Hozzád kiáltottam, s te meghallgattál, Istenem. Felém fordítottad füled, eléd jutott a szavam! (Zsolt, 17,5). A halál és a kárhozat csapásai által körülvéve, Szodoma és Babilon város lángjai által kiűzetve, ahol sanyarú földi életünket tengettük, Isten Városa lehetővé tette számomra, hogy ne kelljen átlépnem a bánat kapuját, amit – ha engedek a csábításnak – megteszek. Ellenségeim hamis és csalárd örömök vízióival próbálták meg félrevezetni érzékeimet, színlelt élvezetekkel akarták csapdába ejteni őket, csábos vonzerőt gyakorolva rájuk azért, hogy forduljak a lángok felé, melyekben elégnék. De az elém helyezett csapdákat sikerült elkerülnöm, bár összegyűltek és körülvettek, lesték lépteimet, és életemre törtek (Zsolt. 56, 7), de a Mindenható megszabadított tőlük, magához emelte lelkemet, és a legvilágosabban figyelmeztetve a leselkedő veszélyre megtanított arra, hogyan haladjak a tökélesedés útján.