A „Kelly fényképe..." JAZ harmadik novelláskötete, egyben igazi vegyes vágott. Megelevenedik benne a kaszinó-ciklus történeteinek zsetoncsörgéstől és alvilági romantikától átitatott hangulata a „Hanga" című elbeszélés által (amelynek minden bizonnyal helye lesz „Játékmester" második kiadásában is), és ismételten bepillantást nyerhetünk az elmegyógyintézetek világába, méghozzá egy olyan novella kapcsán, amelyet már megjelenése előtt is számos vád és kritika ért, leginkább a fekete humort kevéssé értők és értékelők részéről. A „Hiperakuzis" azonban a látszat ellenére nem öngyilkossági kézikönyv, nem eutanáza-propaganda és nem is életellenes írás. Helyenként könnyed, gyakorta nevettető, és látszólag populista nyelvezete ellenére mély és komplex textus, ami igazi értékeit csak az arra éretteknek képes megmutatni. (A szerző pontosan ezért döntött úgy, hogy bár a kötet leginkább fajsúlyos írásának tartja, mégsem ezt választja címadó novellának.)
A szerencsejátékosok, krupiék, öngyilkosjelöltek és egyéb elmekórtani esetek mellett elősorjáznak még a „Kelly fényképe..." sorai közül különféle kalandorok, csavargók, utazók, táltosok, kutyák és kísértetek, miközben a szerző – szokásához híven – olyan egzotikus tájakra kalauzol minket, mint Alaszka, Mexikó vagy éppen a Csendes-óceán partvidéke. Utazunk luxushajón, autón, kamionon, repülőgépen és természetesen saját szárnyainkon az időben, ugyanakkor belső világainkban is.
A kötet külön érdekessége (és a „Hiperakuzis" sajátosan sötét humorú világképébe is jól illeszkedő tény), hogy megjelenését egy súlyos balesetnek köszönheti, amely szerzőjét hosszú időre az ágyhoz kötötte, így biztosítva kellő időt számára a publikációhoz szükséges, és régóta halogatott teendők elvégzéséhez...